Bicske

kep-index.134.jpg Helyén már a kőkorzsakban is telelpülés állhatott. Régészeti feltárások tanulsága szerint már az avar korban is lakott volt. A város határában római kori villagazdaság nyomaira és Árpád-kori templom és temető maradványaira bukkantak. Nevét egyesek egy ősi magyar nemzetség nevéből származtatják, míg mások a környéken termű vadrózsafa nevéből eredeztetik. Első okleveles említése 1270-ből származik. 1443-ban I. Ulászlótól pallosjogot kapott a telelpülés. A török megszállás idején két uralkodónak is adózott a telelpülés. A történelem során a Rozgonyiak, majd a Batthyány család birtoka volt. 1754-ben emelték manzárdos kastélyukat. Gróf Batthyány Kázmér támogatta a jobbágyfelszabadítást és külföldi tapasztalatait igyekezett a gazdálkodás korszerű átalakításában kamatoztatni.

A telelpülés a XIX. század elején mezővárosi rangot kapott. Ekkor már a vidék gazdasági és kulturális központja volt. Gróf Batthyány Kázmér ekkor építette a csillagvizsgálót és a csillagászok elszállásolását szolgáló Hegyi-kastélyt. Az 1848-49-es szabadságharc végnapjaiban itt kereste fel a magyar országgyűlés küldöttsége Windischgrätz tábornagyot, aki feltétel nélküli fegyverletételt követelt a magyar vezetéstől. Ezt a képviselőház megtagadta.

A kiegyezést követően a telelpülés ismét fejlődésnek indult. 1872-ben nagyközségi rangot kapott. 1884-ben épült meg a Bicskét Budapesttel összekötő fő vasúti vonal, majd 1898-ban a Székesfehérvári helyi érdekeltségű vasúti vonal. Ez utóbbi egészen 1970-ig működött. A Budapestet Győrrel öszekötő vasútvonalat az országban elsőként, 1921-ben villamosították. A II. világháború rendkívül súlyos károkat okozott a városban. 1986-ban várossá nyilvánították.

www.bicske.hu



Információk

Régió: Közép-Dunántúl

Terület: 78,88 km2

Népesség: 11 160 fő

Népsürűség: 141,48 fő/km2 (2001)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 47.49074º

Long.: 18.63625º

Irányítószám: 2060

Körzetszám: (+36) 22

Látnivalók

Római katolikus templom és plébánia

Református lelkészlak

Református templom

Batthyány-kastély és park

Hegyi-kastély

Nepomuki Szent János-szobor

Szent Flórián-szobor

Báder Antal helytörténeti gyűjteménye

Csillagvizsgáló

Programok