MÁDI SZÜRETI NAPOK
Helyszín: Mád történelmi központja
Cím: 3909 Mád ,több helyszínen
Dátum: 2011 September 23 - 2011 September 24
Szervező: Mád község önkormányzata
Kontakt: Rózsa Edit
Web: http://mad.info.hu/
Szeptember 23-án és 24-én az UNESCO Világörökség részét képező Tokaj-Hegyalja szívében, Mád a Furmint Ünnepére várja a látogatókat.
Az idei évben nagyon gazdag programmal készülnek a mádiak, hogy emlékezetessé tegyék a szüretet nemcsak a helyi embereknek, de a környékből, a régióból és az ország távolabbi pontjairól érkező vendégeknek is.
Gazdag kulturális és zenei program várja a látogatókat
A polgármesteri megnyitót követően bábelőadás szórakoztatja a kicsiket és nagyokat, a Furmint Színpadon Szalóki Ági Gingalló családi koncertje nyitja a programok sorát. Ide érkezik később a Számadó Együttes, a Miskolci Dixieland Band, a Gold Dance Tánccsoport, az Old Boys. A DemeterVin Pincészetnél Petrás Mária kiállítását, míg a Mádi Udvarházban Faragó Miklós festőművész eredeti alkotásait csodálhatjuk meg. A patinásan felújított Rákóczi-Aspremont kúriában Bakos Zoltán fotográfus kiállítását láthatjuk a Mádi dűlőkről. A délután folyamán a Royal Tokaji Borászat területén a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület tagjai mutatják be a 2010-es évjárat borait és portfóliójuk korábbi remekeit, melyekhez az encsi Anyukám Mondta Étterem készít kísérő falatokat.
A közelmúltban megnyílt Első Mádi Borházban Tatárka József Mád polgármestere, Demeter Ervin a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Kormányhivatal kormánymegbízott, dr Mengyi Roland Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlés elnöke köszönti a Mádi hegyközség borászatait, a Mádi Hegyközségi borverseny résztvevőit.
Mikor a poharak megcsendülnek, zene születik
A Glasso – az Éneklő Poharak, egy nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító zenei produkció, melyben hagyományos hangszerek helyett gondosan kiválogatott üvegpoharak játsszák a főszerepet.
Na, és persze a zenész, aki a más számára csupán háztartási kellékeknek számító üvegtestekből elővarázsolja a gyönyörű dallamokat és harmóniákat. A művész pusztán a kezével hozzáérve a poharakhoz zenél, valamint speciális, erre kifejlesztett ütős eszközzel szólaltatja meg ezt az egyedi tervezésű, különleges hangszert.
Újbor és szőlő megáldása
A szombati nap is sok programot tartogat. Főzőverseny, csúzlizda és kézműves foglalkozások várják az alkotni vágyókat. Aki pedig szeretné a híres mádi dűlőket is megismerni a borok mellett, azok egy délelőtti dűlőtúrán vehetnek részt. A Furmint Színpadon a Muzsikás Együttes kezdi a napot, ahol délben a szüret jegyében az újbor és szőlő megáldására is sor kerül. Ebéd után egy kis Holló Ének és Szüreti felvonulás részesei lehetünk. Délután bábelőadás és utcai szórakoztatók veszik birtokba a települést. Estefelé a Magna Cum Laude tüzesíti a hangulatot, melyet a Tűzzsonglőrök produkciója tovább fokoz. Ezt követően nem maradhat el a hajnalig tartó szüreti bál sem, melyhez a Classic Együttes biztosítja a jó hangulatot.
Dűlőtúra
A mádi bor különlegességét legnagyobb részben a különleges termőterületek adják. A több millió éves vulkáni tevékenység vulkáni kúpokat alakított. Ezeket lepte el az ún. Pannon tenger, azonban a vulkáni működések sem szűntek meg, így a vizes közegbe kitörő vulkáni láva dermedése közben szivacsos szerkezetet öltött, tufa alakult ki. Ennek a tufának a pórusaiban található a környéket meghatározó zeolit. Az ilyen szivacsos szerkezetű kőzetből a szőlőnövény rengeteg ásványi anyagot, elraktározott vizet tud magába szívni.
Más típusú vulkáni tevékenység eredménye egy réteges, jóval keményebb kőzet, melynek repedései, rétegei közé eresztik le gyökereiket az öregebb tőkét, innen szívva a tápanyagokat.
A dűlők kőzeteinek szín- és állagkülönbségei mind más és más tevékenységre, oldott ásványokra utalnak. Részben ezek a különbségek adják a borok egyediségét.
Ilyen és más különbségeket vizsgálhatnak azok a lelkes jelentkezők, akik részt vesznek a dűlőtúrán az Úrágya, Nyúlászó, Szent Tamás és Király dűlőkbe, a borászok kalauzolásával. Regisztráció madikor1@gmail.com e-mail címen szeptember 21-ig.
Nyitott pincék
A két napos rendezvény során a Szent Tamás Pincészet, DemeterVin, Barta Pince, Budaházy Pincészet, Lenkey Pincészet, Royal Tokaji Borászat, Tokaj Classic Borászat, Bodnár Pincészet, Takács Pincészet, Visóczki Pincészet tárt kapukkal várják a látogatókat, hogy helyben mutathassák meg boraikat.
Legyen Ön is Borszakértő!
Bevezetés a tokaji nedűk világába egy Szent Tamás borkóstolón keresztül. A Mádi Udvarházban megtartásra kerülő oktatást követő vizsga sikeres letételével minden résztvevő Oklevelet kap. Az Oklevél nem felel meg semmilyen hivatalos iskolai végzettségnek, viszont kedves emlék mindazoknak, akik a jövőben ésszel és érzékkel szeretnének kóstolni, többet szeretnének megtudni a borokról és azok értékeléséről.
Mesterségek bemutatása
Mindkét napon megismerkedhetünk a kovácsok és kádárok világával, beszélgethetünk kézművesekkel, iparművészekkel, megtekinthetjük annak a nyomdagépnek a hasonmását, melyen a Bibliát nyomtatták Vizsolyban és a díszmadár kiállítást.
Furmint BorTaxi
Első alaklommal működik a Szüreti fesztiválon Bortaxi, hogy a borokat kóstoló vendég is gondtalanul élvezhesse a mádi borokat. A Bortaxi szolgáltatásait már a rendezvényre érkezéshez is érdemes megrendelni. A nyolc fő befogadására alkalmas gépkocsival baráti társaságok, családok érkezhetnek, illetve térhetnek haza biztonságban. A szállítás időpontját és helyét már érdemes előre lekötni.
Teríteni méltó módon, jó bort csak jó pohárból…
Mádi Szüreti napok idei különlegessége, hogy kínálata kizárólag a legjobb minőségű borokból áll. A Mádi Kör tagjai által készített eredetvédett borok mellett, a mádi termőhelyről származó Mádi hegyközség legkiválóbb termékeit ismerheti meg, kóstolhatja a látogató. Hagyományaink, termőhelyeink, az itt érő szőlő leve iránti tiszteletünket szeretnénk azzal is kifejezni, hogy idén kizárólag borainkhoz méltó módon történik a kóstoltatás. Szeretnénk, ha a kóstoláshoz 500 forintért megvásárolható Stözle márkájú platinum crsital pohár a Szüreti Napok után is felidézné a mádi borok ízét, az itt szerzett élményeket. Legyen ez a pohár is jelkép, azok összetartozásának jelképe, akik tisztelik, értik, becsülik mindazt, amit kiváló boraink üzennek. Egészségünkre!
További Programok
Akciók
Hírek
2020-02-20
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20
Bizarr vészhelyzet alakult ki Lustenau városában.
2020-02-19
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.
2020-02-18
Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.
2020-02-17
Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.
2020-02-12
Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.
2020-01-30
A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.
2020-01-30
A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
2020-01-29
Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
2020-01-25
3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.
Balaton borrégió»
Badacsonyi borvidék, Balaton-felvidéki borvidék , Balatonboglári borvidék , Balatonfüred – Csopak borvidék, Nagy-Somlói borvidék, Zalai borvidék,
Duna borrégió»
Csongrádi borvidék , Hajós-Bajai borvidék, Kunsági borvidék,
Felső-Magyarország borrégió»
Bükki borvidék, Egri borvidék, Mátrai borvidék,
Felső-Pannon borrégió»
Ászár-Neszmélyi borvidék, Etyek-Budai borvidék , Móri borvidék, Pannonhalmi borvidék, Soproni borvidék,
Pannon borrégió»
Pécsi borvidék , Szekszárdi borvidék, Tolnai borvidék, Villányi borvidék,
Tokaj borrégió»
Tokaji borvidék,
