Gyönk

A település történelme egészen az ókorig nyúlik vissza. Első írásos emléke 1280-ból származik. A település középkori történelméről kevés írásos anyag áll rendelkezésre, annyi azonban bizonyos, hogy a török támadások következtében elnéptelenedett a terület. Az újranépesítés a XVIII. században kezdődött meg, először magyar majd német, később pedig zsidó nemzetiségűek révén. Ebben az időben erősödött meg a mezőgazdaság, illetve a németek mestereknek köszönhetően a különböző kisipari ágazatok. A település dinamikusan fejlődött. Ezt igazolja, hogy alsó fokú oktatási intézménye mellett gimnáziummal is rendelkezett. A XX. század elején tégla-, és cipőgyár létesült, valamint egy hengermalom is üzemelt. Gyönk jelentőségét bizonyítja, hogy 1961-ig járási székhely volt. A gazdasági virágzás mellett a kultúra is fejlődött. A település rendelkezett kaszinóval, úri- és népkönyvtárral, valamint négy egyházzal. A II. világháború után a hanyatlás korszaka köszöntött be. Megszűnt a kaszinó és az ipar is hanyatlott. Bár néhány üzemegység létezett Gyönkön, sokan munka hiányában kénytelenek voltak a jobb megélhetés reményében elköltözni. Gyönk ma Magyarország legkisebb gimnáziummal rendelkező nagyközsége.

www.gyonkitortenelem.extra.hu



Információk

Régió: Dél-Dunántúl

Terület: 38,12 km2

Népesség: 2 179 fő

Népsürűség: 57,16 fő/km2 (2001)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 46.55545º

Long.: 18.47733º

Irányítószám: 7064

Körzetszám: (+36) 74

Látnivalók

Magyary-Kossa kastély

Sulkowsky Kastély

A „Malom”

Evangélikus templom

Katolikus templom

Református templom

Tájház

Kiss József német nemzetiségi magángyűjteménye

I. és II. világháborús emlékmű

Programok