Megindult a közösségi infrastruktúra-fejlesztés Tokaj-Hegyalján
Három közösségi borászati feldolgozóüzem épül Tokaj-Hegyalján, és rövidesen elindulnak a borvidék közösségi beszerzési, illetve marketing programjai is.
![Megindult a közösségi infrastruktúra-fejlesztés Tokaj-Hegyalján Megindult a közösségi infrastruktúra-fejlesztés Tokaj-Hegyalján](http://www.borutazo.hu/kep/hir/tokajiborvidekhegykozsegitanacsa-kep.2074.jpg)
Tokaj-Hegyalja fejlődésének három kulcsfontosságú kritériuma van: a stabil termelési struktúra, a jó minőségű bor és a hatékony marketing - mondta el az MTI-nek Kalocsai László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke, a Dereszla Pincészet birtokigazgatója.
A szakember szerint megértek a 2013-ban elindult Tokaj Borvidék Nemzeti Program első eredményei: a héten elkészültek a közösségi infrastruktúra-fejlesztés alapelemének számító három borászati feldolgozóüzem tervei, és elindul a közbeszerzési eljárás a kivitelezésre, majd a hegyközség reményei szerint 2017 márciusában az építkezés is.
Mint hozzátette, a cél az, hogy 2017-2018 fordulójára elkészüljenek az üzemek. Ezek szerepe az lesz, hogy segítséget nyújtsanak a borkészítéshez azoknak a szőlőtermesztőknek, akiknek eddig nem volt meg a szükséges tudásuk vagy technológiai hátterük.
A kistermelők a szüret után bevihetik a szőlőjüket a borászati feldolgozókba, ahol 21. századi technológia és olyan szakmai tudás fogadja őket, amely segít a kor követelményeinek megfelelő, ugyanakkor egyedi borok elkészítésében - közölte Kalocsai László.
Elmondása szerint a feldolgozók lefedik majd az egész borvidéket: északkeleten Hercegkúton, a nyugati oldalon Tállyán, a központi részen pedig Bodrogkisfaludon épül egy-egy üzem; a tervek szerint a 2018-as szüretet már ezekben dolgozhatják fel a kistermelők.
Kalocsai László hozzátette, a közösségi infrastruktúra-fejlesztésnek van néhány nem építkezéshez kötött eleme is. Üzembe állítanak például egy mobil palackozót és címkézőt is, amely a tervek szerint helyben tud segítséget nyújtani a kistermelőknek, akár már a 2016-os borok lepalackozásában.
További infrastrukturális beruházásokra is születtek már tervek - árulta el a hegyközségi tanács alelnöke, aki szerint nagyon fontos, hogy a borvidék minél több jövedelmet legyen képes megtermelni. Ebben segíthet, ha a borászati melléktermékeket - például a szőlőmagot vagy a törkölyt - is helyben tudják feldolgozni, ezért egy olyan üzem létrehozásával számolnak, amely a teljes borvidék borászati melléktermékeit képes feldolgozni.
Kalocsai László beszámolója szerint a borvidéki stratégia fontos eleme a közösségi beszerzés is, amelyet már 2017 januárjában szeretnének elindítani: ha a helyi termelők a növényvédő szerektől a palackon át a kartonig közösen tudják beszerezni a borászati felszereléseket, az összesen évi félmilliárd forintos megtakarítást is jelenthet számukra - jegyezte meg.
Rendkívül fontos Tokaj-Hegyalja "humán hátterének" javítása, ehhez a fiatalokat a borvidéken kell tartani, sőt lehetőleg odavonzani. Ehhez kapcsolódik a tokaji életpálya program, amelynek keretében fenntartható családi birtokok létrehozásához nyújtanak segítséget - mondta el.
A szakember kiemelte: a legnagyobb segítség, ha a kistermelők állami szőlőültetvényt kaphatnak használatba, emellé pedig olyan szakmai tudást, amellyel magas minőségű bort képesek megtermelni.
Ennek érdekében a tervek szerint egy állami földalap jönne létre, amely mintegy ezer hektárt kezelne, egységes ültetvényszerkezetben. Egy-egy családi vállalkozás tízhektáros területet kaphatna művelésre, a rendszer mögött pedig stabil felvásárlói bázis állna a jelenleg is működő állami integrátor - a Grand Tokaj Zrt. - és a nagyobb magángazdaságok bevonásával.
Tokaj-Hegyalja 11 ezer hektárjából jelenleg mintegy 5500 hektár a termőterület, ez reálisan 1500-2000 hektárral növelhető lenne. Ez azért is fontos, mert a tapasztalatok szerint egy hektár szőlő egy ember megélhetését biztosítja, így minden művelésbe vont hektár egy-egy újabb munkahelyet is jelent - fejtette ki a hegyközségi tanács alelnöke.
Kalocsai László hozzáfűzte: háromosztatú termelési struktúra kialakítása a cél, amelyben mindenkinek megvan a saját szerepe.
Az integrátoré az, hogy a borvidék stabil bázisaként működjön, meghatározza alulról az árakat és a minőséget is. Fontos azonban, hogy az alapminőség is az erős közepes szinttől induljon, amire lehet majd építkezni - hangsúlyozta, hozzátéve: az integrátornak egyfajta "puffer szerepet" is be kell töltenie, és levezetnie a különböző gazdasági vagy meteorológiai hatásokból adódó következményeket.
Kalocsai László elmondása szerint a következő szint a középbirtokrendszer: ez döntő részben már kialakult Tokaj-Hegyalján, a technológia és a világszínvonalú tudás mellé azonban részben még hiányzik a piac. A harmadik láb a családi birtokrendszer kialakítása; ez még eléggé kezdetleges szinten áll, pedig a legválságállóbb, legszínesebb arca lehet majd a borvidéknek - vélekedett.
A stratégia fontos eleme a Tokaji Közösségi Marketing Program, ennek most zajlik a kidolgozása. Nagyszerű példák léteznek arra, hogyan lehetett egy-egy a világpiacon ismeretlen fajtából, régióból sikert kovácsolni. A cél az, hogy ezekből tanulva, de a magyar sajátosságokat is figyelembe véve az egész világon kialakuljon egy erős tokaji márka - mondta el Kalocsai László.
„Messze vagyunk a jó terméktől” 1413 - A múlt hagyatéka, a jövő reménysége 20 éves sikertörténet 20 millió feletti összleütés az első Tokaji Borárverésen! A borok édesítése miatt távozik a Tokaj Kereskedőház vezére? A gazdák is tulajdonosok lehetnek a Tokaj Kereskedőházban A hegyközséghez préselik át az állami óriás borászatot A hungarikum csúcstermék A legdrágább magyar bor Szepsy Istváné A Tokaj Kereskedőház prémium borát kapták ajándékba a vendégek A Tokaji Borbarátnők ismét Hegyaljáért Alapkőletétel a Tokaj Kereskedőháznál Átadták a Hotel Furmint tanszállodát Az élet édes oldala Az magyar-orosz barátság előtt tisztelegtek Bacsó András a Borászok Borásza Bárdos Sarolta lett az év borásza Tokaj-Hegyalján Csúcskategóriás borok, különleges ételek Egy palack kultúrtáj – Egy korty Világörökség jár Neked! Ez várható a Tokaj Kereskedőháznál Félrevezetnek a külföldi útikönyvek Grand Tokaj lett a Tokaj Kereskedőházból Három palack hat puttonyos Tokaji Aszú háromszázezer forintért kelt el Hat termékkel bővült a Kiváló Magyar Élelmiszerek listája Hatalmas világsiker - Újra magyar az "Év Épülete" Ismét magyar pincészet lehet az év ipari épülete Ismét Magyarország a címlapon! Minőségi megújulás a Tokaj Kereskedőházban Nagy dologra készül Tokajban a kormány Oslóban mutatkoztak be tokaji borok Tizenegy pincészet összefogása Tokajért Tokaj-Hegyalja Piac és Zemplén Fesztivál, Fröccs bár és Bordalok – mind egy napon a Disznókőnél! Tokaji, rekordáron Tőkeemelés a Tokaj Kereskedőháznál Történeti táj lett Tokaj-hegyalja Új vezető a Tokaj Kereskedőház élén Vezérkarváltás a Grand Tokajnál
További Hírek
![Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire. Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.](http://www.borutazo.hu/kep/hir/furmint_februar-kep.2391.jpg)
2020-02-20
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
![Nehéz elhinni, milyen esethez riasztották az osztrák tűzoltókat Nehéz elhinni, milyen esethez riasztották az osztrák tűzoltókat](http://www.borutazo.hu/kep/hir/keninger-kep.2390.jpg)
2020-02-20
Bizarr vészhelyzet alakult ki Lustenau városában.
![Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest! Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!](http://www.borutazo.hu/kep/hir/vincebudapest2020-kep.2389.jpg)
2020-02-19
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.
![Irodalmi bor lett a REDy Irodalmi bor lett a REDy](http://www.borutazo.hu/kep/hir/villanyiredy-kep.2388.jpg)
2020-02-18
Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.
![Nem csak bor készül a szőlőből Nem csak bor készül a szőlőből](http://www.borutazo.hu/kep/hir/bestmedgrape-kep.2387.jpg)
2020-02-17
Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.
![Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak](http://www.borutazo.hu/kep/hir/vam-kep.2386.jpg)
2020-02-12
Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.
![Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet](http://www.borutazo.hu/kep/hir/debrecen_varosbora_2020_logo-kep.2385.jpg)
2020-01-30
A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.
![A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor](http://www.borutazo.hu/kep/hir/aszuszemek-kep.2384.jpg)
2020-01-30
A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
![Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón](http://www.borutazo.hu/kep/hir/winelovers_grandkostolo-kep.2383.jpg)
2020-01-29
Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
![360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban 360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban](http://www.borutazo.hu/kep/hir/sonoma-kep.2382.jpg)
2020-01-25
3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.
Akciók
Programok
![](http://www.borutazo.hu/kep/borregio/map01-map.2.jpg)
![](http://www.borutazo.hu/kep/borregio/map02-map.1.jpg)
![](http://www.borutazo.hu/kep/borregio/map03-map.4.jpg)
![](http://www.borutazo.hu/kep/borregio/map04-map.5.jpg)
![](http://www.borutazo.hu/kep/borregio/map05-map.3.jpg)
![](http://www.borutazo.hu/kep/borregio/map06-map.6.jpg)