A település története egészen az avar korig nyúlik vissza. Első írásos emléke 1289-ből származik. A török támadások következtében elnéptelenedett területet a XVIII. században német telepesek népesítették be újra. A Ráday család uralma alatt felvirágoztatott települést, 1852-ben tűzvész sújtotta. A Duna mindig is központi szerepet játszott a település életében, a hajózáson kívül öt vízimalom működését is lehetővé tette. A II. világháborút követő kitelepítések jelentősen megváltoztatták a lakosság összetételét, a kitelepített német családok helyére magyarok érkeztek Még napjainkban is a mezőgazdaság a legfontosabb bevételi forrás. [...]

A település első írásos említésének pontos időpontja nem ismert. Neve feltehetően a hársfákkal benőtt helyre utal. A török támadások során elnéptelenedett falut a visszatérő lakosok mellett rác telepesek népesítik be újra. A Zrínyi család irányítása alatt újra fejlődésnek indult a település. A XVIII. században azonban a Rákóczi szabadságharc eseményei sújtották a falut. Az elvándorló rácok helyére német telepesek érkeztek. A XIX. század első harmadában így kizárólag németek lakta település lett. A lakosok bevétele ebben az időben szinte csakis a bortermelésből származott, ezért igen súlyosan érintette a települést a filoxéra járvány. Ekkor épült a járvány megállításáért a Szőlőhegyen ma is látható Szent Háromság kápolna. A II. világháborút követően megváltozott a lakosok összetétele. A kitelepített németek helyére a felvidékről és Jugoszláviából magyar családok érkeztek. [...]

Régészeti leletekbizonyítékai alapján  már az újkőkorban lakott terület volt. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően mindig is fontos település számított.  A török időkben a Budai vár védelmére használták fel a hatvani várat, később az 1848-as szabadságharc tavaszi hadjáratában itt vívták meg az első győztes csatát. A város fejlődésése szempontjából kiemelkedő jelentősséggel bírt a vasútvonal kiépítése. A vasútnak és a mezőgazdaságnak köszönhetően ma is dinamikusan fejlődik. [...]

A település első írásos emléke 1282-ből származik. Nevét a 281méter magas kialudt vulkánról kapta. A törökök egy évig uralták a várat, amit 1562-ben sikerült visszafoglalni. Sajnos a megrongálódott vár azóta sem került újjáépítésre. Maga a település az Eszterházy család révén indult fejlődésnek, akik német családokat telepítettek be az elnéptelenedett házakba. [...]

Első írásos említése a XI. századból származik, mely Vgmogos néven említi. Később „apáti” kiegészítőt kap megkülönböztetésül a vele azonos nevű településtől! Ahogy azt a név is sugallja, a hegy meghatározó fontosságú, elsődleges jövedelmi forrást jelentett. A vulkanikus képződmények egyrészt turisztikai vonzerőnek számítanak, másrészt kitűnő talajt biztosít a szőlőtermesztéshez. [...]

A település első írásos emléke a XIV. származik, mely S. Martinus de Monte néven említi. Kedvező földrajzi elhelyezkedése révén a török hódoltság idején is lakott település maradt. A település a Villányi borvidék szerves része. A szőlőtermelés mellett egyre nagyobb jelentősége van a település életében a borturizmusra épülő idegenforgalomnak, melyet a magas színvonalú üdülőfalu megépülése tovább serkent. [...]

Régészetei leletek bizonyítékai alapján ősidők óta lakott terület. Első írásos emléke a XIV. századból származik, mely Helesfolua néven említi. A település a török hódoltság ideje alatt sem néptelenedett el. A XVIII. században a Nádassy család birtokába került. A XIX. században még jelentős volt a német ajkúak aránya, ma azonban főként magyar lakta település. [...]

[...]

Eredetileg Rákóczi-birtok volt, a kuruc harcok során elnéptelenedett falu csak jóval a szatmári béke után települt újra be. 1750-ben Trautsohn herceg Németországból, a Fekete-erdő környékéről német telepesket hozatott család birtokára. A település eredetileg az ő nevét viselte, Trauczonfalvának (németül: Trautsondorf) hívták. Nyolc család érkezett ekkor, akik a szántóföldek biztosításához erdőirtásba és ezzel párhuzamosan házépítésekhez fogtak. A telepesek főként szőlőgazdálkodással foglalkoztak. 1788-ban a község katolikus hívei saját egyházközséget alapítottak és barokk stílusú templomot emeltek. 1876-ban a település különvált a sárospataki uradalomtól. 1904-ben magyarosították a településnevet Hercegkútra.

A II. világháború után a községet sok megpróbáltatás érte. A legnagyobb csapás, mely az egész közösséget érintette az 1945. január 2-án a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt 135 személy szenvedése, és a családjaik tragédiája volt. A közösség sváb azonosságtudata ennek ellenére továbbra is megmaradt, megtartotta hagyományait, ünnepeit. A község egészen a XX. század utolsó évtizedéig zárkózott sváb falu maradt.

Az egyedi hangulatú a falu mindkét oldalán kalárisként elhelyezkedő pincesor található, 130 vendégváró pincével. A borospincék labirintusa mellett a település másik büszkesége, a tenyérnyi széles, különlegesen érlelt, svábszalonna.

A község határában található a "Pogánykút" forrása, amely a Rákóczi turistaút hangulatos táborozóhelye. A pihenőhelyen részletes ismertetőt olvashatunk a pogánykúti ősembertelepről.
[...]

[...]