Imrehegy 1952-ben jött létre, területén azonban már a középkorban is volt település, Bánegyháza néven. Önállósulása előtt Kecelhez tartozó pusztaság volt. Nem sokkal megalakulása után, 1961-ben jelentős természeti katasztrófa sújtotta a vidéket, melynek következtében sokan a környező városokba költöztek, az itt maradottak a szőlőtermesztést folytatták. A település fő bevételi forrása ma is a szőlőgazdálkodásból ered.

Régészeti leletek bizonyítékai alapján az őskor óta lakott terület volt. A település neve ótörök szóból ered, melynek jelentése, előkelő származású ember. Első írásos emléke 1263-ból származik, mely Inarch alakban említi. A település kezdetben ellen tudott állni a török támadásoknak, ám végül teljesen elnéptelenedett, és a XVIII. századig pusztaság maradt. Tolnay Lajos révén 1896-ban fejlődésnek indult. Ekkor alakultak meg a szőlő- és bortermelő gazdaságok, új munkahelyek teremtődtek, és egyre többen telepedtek le, így 1945 után önálló községgé alakulhatott. A főváros közelségének és a jól kiépített infrastruktúrájának köszönhetően ma is dinamikusan fejlődő település.

Az első írásos emlék Ischasci néven említi, 1055-ben. A település a „Sárfehér” szőlőfajta telepítése révén vált ismertté. A XIX. század végétől  rohamos gazdasági és kulturális fejlődés indult. Az új szőlőfajta, ugyanis a pezsgőgyártás alapjául szolgál. Hazánkban itt van a legnagyobb bor tárolókapacitás, mely 350 ezer hektoliter bor tárolására ad lehetőséget.

A település történelme az Árpád korig nyúlig vissza. A török támadások következtében elnéptelenedett település egészen 1895-ig néptelen puszta, legelő terület maradt. Ezt követően a környező tanyák lakosai kezdték itt meg a mezőgazdasági tevékenységet. A település gyors fejlődésnek indult. Így 1924-re önálló településsé vált. A mezőgazdaság mellett kiemelt fontosságú az idegenforgalom is, melyet a jól kiépített infrastrukturális hálózat támaszt alá. 2000-től szilárd burkolatú repülőtér működik a településen.

A település történelme egészen a szarmatákig vezethető vissza. A tatárjárást követően elpusztult falut  magyarok és kunok építették újjá, mely a Csőszapa nevet kapta. Mai neve 1904-ből származik. A török hódoltság idején ismét elnéptelenedett a területet. A felszabadítás után szerbek  bunyevácok és magyar családok telepedtek le. A gyors fejlődésnek ksönhetően 1807-ben mezővárosi rangra emelkedett. A bor és szőlőtermesztés valamint a vasút kiépítése jelentős hatással voltak a gazdasági életre. A II. világháború  és az azt követő államosítás időszaka azonban gátat szabott a fejlődésnek. Így csak  a Rendszerváltás utáni lehetőségeket kihasználva indulhatott meg Jánoshalma ismét a fejlődés útján.

A települést a XIII. században ide telepedett jász és kun népek alapították. Első írásos emléke 1357-ből származik, mely Beren néven említi. A török hódoltság idején is lakott terület maradt, sőt 1550-re városi rangra emelkedett.  A felszabadítást követően gazdasága még tovább fejlődött. Jászberény aktív részese volt az 1848-as szabadságharcnak, emiatt valamint az 1870-es évekbeli területfelosztás miatt stagnált a gazdasági élet. Jelentős gazdasági csak a II. világháború utáni időszak hozott, amikor is a mezőgazdaság mellet az ipar is kezdett kibontakozni. napjainkban Jászberény a Jászság szellmei, vallási és gazdasági központja.

A település első írásos emléke 1399-ből származik. A XV. században elnéptelenedett és csak évszázadokkal később népesült be újra. A XVIII. században alakultak ki először tanyaszállások és 1886-ra jött létre az önálló község. A fő bevételii forrás a XX. század közepéig elsősorban a mezőgazdaságból származott. 1962-ben azonban, 600m mélyről feltörő termálvizet fedeztek fel. Az erre alapozott strandfürdő révén, a település ma közkedvelt turisztikai célpont.