Régészeti leletek bizonyítékai alapján már az őskortól lakott terület volt. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a római Limes fontos része volt. A települést a római korban Lugio néven jegyezték. Dunaszekcső a Herczeg család irányítása alatt a középkorban is jelentős település volt . A vár építtetése is az ő nevükhöz fűződik. A XV. században a törökök elfoglalták a várat, lakosai a dunai szigetre menekültek. A törökök kivonulásával a visszatérő lakosok újra fellendítették a település gazdaságát, a mezőgazdaságra alapozva. Ennek köszönhetően a XIX. században Dunaszekcső mezővárosi rangra emelkedett. Mára a mezőgazdaság mellett az idegenforgalom jelentősége is egyre fontosabb. [...]

Régészeti leletek bizonyítéka alapján már az őskortól lakott terület. Első írásos emléke 1471-ből származik. A török hódoltság idején a település teljesen elnéptelenedett. Az újranépesítés idején felvidéki magyar családok telepedtek itt le. A mocsaras, lápos területek lecsapolásával megindulhatott a mezőgazdaság fejlődése. A fejlődést a két világháború lassította le. Ma a közelben lévő Paksi Atomerőmű adja a lakosság fő bevételi forrását. [...]

“Zenth Myklos” néven 1382-ben jelenik meg először írásban. Nevét a település Szent Miklósról elnevezett temploma után kapta. A Duna toldalékkal elátott teljes név 1913-ból származik. A török hódoltságot követő elnéptelenedett területet német telepesek építették újjá, akik magukkal hozták a mai napig is jelentős szőlőművelés tudomámyát. [...]

[...]

A település első írásos emléke a XII. századból származik.  Neve a szláv dusenik szóból ered, melynek jelentése lélekváltó. A XVIII. században boszniai horvátok, ún. rácok költöztek a településre. A lakosság napjainkban is rácnak tartja magát.  A kedvező természeti adottságok, valamint a lakosság hagyományörző kultúrája révén Dusnok kedvelt kirándulóhelynek számít. [...]

A település történelméről kevés írásos anyag áll rendelkezésére. Annyi azonban bizonyos, hogy a török hódoltságot követően elnéptelenedett a falu és csak a XVIII. században kezdődött meg az újranépesítés német telepesekkel. Napjainkban neve a szőlőtermesztés révén válik egyre ismertebbé. [...]

A telelpülés környéke már a kőkorszakban is lakott volt. A katolikus templom közelmúltban befejezett restaurálása során Árpád-kori rusztikus kövek kerültek elő. Oklevél először 1172-ben tesz róla említést Esu, Echu néven. Határában már ebben az időben is folyt szőlőművelés. A győri várhoz tartozó szőlőterületekről és azok művelőiről 1240-ben IV. Béla adott ki szabályozó rendeletet. A török időkben a falu teljesen elnéptelenedett és elpusztult, majd később újra benépesült. [...]

A település első írásos emléke 1267-ből származik, ekkor Edewch néven említik. A település büszkeségei a tájjellegű házak, a mai napig élő hagyományok, melyek a népviseletben, valamint a borkészítésben és az érlelésben is fennmaradtak.A lakosság fő bevételi forrása a mezőgazdaságból, valamint a hagyományokra támaszkodó idegenforgalomból származik. Ecséd mindemellett a vallási turizmus szempontjából is jelentős, a szentlaposi Szűzanya Kápolna országszerte ismert búcsújáróhely. [...]

A Bódva patak völgyében elterülő város három község egyesítése révén jött létre. Először 1936-ban Finkét, majd 1950-ben Borsod községet csatolták Edelényhez. Neve valószínűleg az Edelin személynévből ered.

A térség történelme szinte egyidős az emberiség történelmével. Már az alsó-paleolitikum időszakából találtak itt úgynevezett "kavicsiparhoz" tartozó eszközöket. A város területén több helyen is megtalálták az újkőkori ember településének nyomait. A bronzkorból, a vaskorból, valamint a kelták, a gepidák, a hunok és az avarok idejéből is találtak leleteket. Edelényt elsőként 1299-ben említik amikor Roland nádor itt tartotta Borsod vármegye közgyűlését. Egyik városrészét alkotó egykori Borsod falu már 1108-ban szerepel oklevélben. Ebben a faluban honfoglaláskori földvár állt és ez volt Borsod vármegye központja és névadója. Finkét egy 1300-as oklevél említette először. Egyházának papja 1309-ben borsodi alesperes volt.

A község középkori jelentőségét bizonyítja, hogy 1340-ben és 1341-ben is itt tartotta közgyűlését Torna és Borsod vármegye. A XV. században már mezővárosként említik az oklevelek, és rendszeres vására és jó hírű malma is volt. Az elmúlt századokban a Bebek család, Szapolyai János , I. Miksa király birtoka volt a település. 1603-tól a Rákóczi családé, 1725-ben L'Hullier Ferenc, Eger várának francia származású parancsnoka királyi engedéllyel vette meg Edelényt. Ezt követően építtette fel 106 szobás kastélyát, amely ma is az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélya. A XIX. század elején a birtok a Coburg családé lett, akik 1838-ban, Magyarországon az elsők között cukorgyárat létesítettek a településen. Az építéshez a téglát a Nagyvölgyben létesített téglagyárból biztosították. A gőzgépek fűtéséhez pedig a környéken kitermelt fa mellett a helyben bányászott barnaszenet használtak. Az 1989-ben végbement rendszerváltást követően a bányák bezárása, a TSZ-ek felszámolása nehéz gazdasági helyzetet teremtett a környéken.
[...]

A terület a kőkorszak óta lakott volt. A város nevének eredete valószínűsíthetően az Eger-patak mellett még ma is honos égerfáról kapta. A korai középkorban avar és szláv törzsek éltek itt. Szent István király püspökséget alapított Egerben. A kővárát a tatárjárás után 1248-ban, IV. Béla utasítására építették. A XIV-XVI. században kezdett fellendülni a szőlőtermesztés. Magyarország három részre szakadása idején Eger fontos végvár lett. 1552-ben Dobó István várkapitány parancsnoksága alatt a vár kevesebb, mint 2100 védője (és ebbe beleszámolták a nőket és gyerekeket is) visszaverte a 80 000 fős török sereg támadását és ezzel jó időre megállította az oszmán birodalom előrenyomulását Európa felé. 1596-ban hatalmas török túlerővel szemben Nyáry várkapitány hatnapos ostrom után feladta a várat. 1687-ben a keresztény csapatok Lotharingiai Károly parancsnoksága alatt kiéheztették és megadásra kényszerítették a törököket.

Ezt követően Eger újra virágzásnak indult. Az egyházi rendek hatalmas építkezésekbe kezdtek a városban és fellendítették a környék kulturális életét. Ekkor kezdődött meg az elemi szintű és a középiskolai tanítás, papi szeminárium indult, jogi és orvosi iskola létesült. Felépült a Bazilika, az érseki palota, a megyeháza, a Líceum, számos templom. Kialakul barokk és copf stílusú épületekből álló mai belváros. A korábbi mecsetet keresztény templommá alakították át. 1828-ban itt nyitották meg az ország az első magyar nyelvű tanítóképző iskoláját.

A XIX. század elején tűzvész pusztított a városban, a vár deli fala is leomlott, amely több házat jelentősen megrongált. 1804-ben Eger érseki székhely lett. A városi polgárság szabadulni szeretett volna az egyházi fennhatóság alól és kérvényt nyújtott be a parlamentnek, hogy nyilvánítsák Egert szabad királyi várossá, de nem jártak sikerrel. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban Eger lakói aktívan részt vettek. 1854-ben az érsek lemondott földesúri jogáról a város javára. Sajnos a vasúthálózat addigra már kiépült, és Eger végleg kimaradt a Miskolcot és Budapestet összekötő vasúti fővonalból. 1904-ben nyílt meg az önálló kőszínház, és az egri gyógyforrásokra épülve a strandfürdő. A II. világháborút követően ismét fejlődésnek indult a város. 1968-ban barokk belvárosát védetté nyilvánították. Az 1990-es évektől új, azóta is nagyjából folyamatos lendületű építkezések kezdődtek, elsősorban a külvárosokban. Eger napjainkban virágzó város és népszerű, nemzetközileg ismert turistacélpont.
[...]