Egeraracsa két település, Eger és Aracsa összevonásából 1880-ban jött létre. Aracsa első írásos emléke 1019-ből származik. A települések történelme több ponton összefonódik. A török időkben mindkét település elnéptelenedett. Az újranépesítés során Aracsa nemesi, míg Eger jobbágyok lakta falu lett. Bár a második világháborút követően sok földterület került kiosztásra és a szőlőtermelés is igen jelentős, mégis nagymértékű az elvándorlás. [...]

A terület régtől lakott, határában kunhalmot és őskori sáncok nyomait találták. Első okleveles említése Bagata néven 1261-ből származik. 1274-ben IV. László király hozzájárul, hogy Sándor bán a falut feleségére hagyományozza. 1275-ben az egri püspökség birtoka lett. A török időkben kétszer is teljesen elnéptelenedett és csak a törökök kivonulása után népesült be újra. A XVIII. században, a nagy pestisjárvány idején a község ismét néptelenné vált. 1716-ban új telepesek érkeztek a faluba, ekkor építették a község templomát. Lakói ez idő tájt javarészt fuvarosok voltak. A szántóterület szűkössége miatt sokan a Keresztespüspöki pusztán béreltek szántóföldeket. 1744-ben telepítették az első szőlőtőkéket a falu határában.

A községtől észak-keletre található a baktai Kis-. és Nagy-tó. A Tó-hegy oldalában fekvő egerbaktai tőzegmohás láptavakat 1978-ban védetté nyilvánították.
[...]

Első okleveles említése 1248-ból származik terra Zolouk néven. Nevét az itt letelepedő Szalók nemzetség után eredeztetik. A Laskó-patak völgyében már a tatárjárás idején foglalkoztak szőlőműveléssel és borászattal. A község a középkorban a Rozgonyiak, majd a Szalók nemzetség birtoka volt. A török időkben elpusztult és röved időre elnéptelenedett. A XVIII. század első felében német telepesek érkeztek a községbe. A század közepén tömegesen érkeztek ide Magyar jobbágyok, akik a helyi lakossággal hamar elkeveredtek. Az 1753-as községi pecséten három búzakalász, ekevas és kettős kereszt található., de 1586-ban már elhagyatott hely volt. 1738-ban új templomot építettek. Itt található a Csodatévő Mária kegykép, valamint a rokokó faragású hordozható Mária a XVIII. századból. A lakosság többsége mezőgazdasággal foglalkozott, a legelők harmadrészét szőlővel ültették be.
Az 1945 utáni magángazdálkodás megszüntetése és az erőszakos termelőszövetkezetekbe való szervezés, sok embert kényszerített otthonát elhagyni és a közeli városban munkát találva ott letelepedni. Az utóbbi másfél évtizedben viszont az áramlási folyamat megfordult, és a lakosok nagyszámú betelepülése lett jellemző.Egerszalók dinamikus fejlődésnek indult, melyet a hőforrás-gyógyfürdő is jelentősen motivál.

A falu határában található a 130 hektár kiterjedésű mesterséges víztározó, mely igazi horgászparadicsom. Igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéről feltörő hévíz-forrás. Csontsérültek utókezelésére, izületi és reumatikus bántalmak gyógyítására bizonyítottan kiváló. A hegyoldalon lefolyó vízből időközben egy kb. 120m2-es mészkőlerakódás keletkezett, amely a fenyőfák övezte tájban gyönyörű látványt nyújt. A gyógyvízzé minősített hőforrás egész évben élvezhető.

Egerszalók az egri történelmi borvidék része. 600 hektáron termelik itt az Egri Bikavér alapanyagát adó kékszőlőket. De egyéb borfajták is honosak a területen.
[...]

Írásos említése 1248-ban Zowlat, 1310-ben Zolach formában fordult elő. Eger 1552-es török ostromakor teljesen elpusztult és csak több, mint 150 év múltán, 1699-1701 között kezdett újra benépesülni. Községi pecsétlenyomata 1734-ből ismert. Ekkor épült a korlátos, dombocskán álló, barokk tornyos templom. [...]

Először Anonymus említi a települést. Feljegyzése szerint Árpád vezér a honfoglaló csapatokkal egy hónapig itt táborozott. A nevét, mely feltehetőleg személynévből ered ekkor még Emeud alakban találjuk. A XIV. században már mezővárosként említetik az írások. Ettől az időtől fogva foglalkoznak lakói bortermeléssel.

1544-ben a törökök felégették, és egy időre lakatlan puszta lett. A XVII. században a Rákóczi család birtoka lett. 1871-ben elveszítette városi rangját, 1882-ben pedig egy tűzvész csaknem teljesen elpusztította, de újra felépült. A település főbb birtokosa a Perényi, a Fáy és a Szendrői Török család volt. Az 1870-ben létesült Miskolc - Pest vasútvonal és az ugyanebben az évben átadott vasútállomás nagymértékben javított a település helyzetén. 2001-ben Emődöt újra várossá nyilvánították.
[...]

Erdőbénye régen két falu volt Alsó- és Felsőbénye, de Mező- és Egyházasbénye néven is előfordult az oklevelekben. Legrégebbi írásos említése 1404-ből származik. Első birtokosai a Berényiek voltak. A történelem során megtaláljuk birtokosai között a Pálóczyakat, majd a Rozgonyiakat is. 1486-ban a Lorántffyak és a Rákócziak kezébe került. II. Rákóczi Ferenc adományaként több tulajdonosa is volt, végül az Erdődyek birtokába került. 1739-ben egy pestisjárvány elpusztította a település majdnem teljes lakosságát. 1830 táján kezdett hozzá Szirmay Ödön a község határában lévő gyógyfürdő építéséhez. A környéken egy időben aranyat, kalcedont, kaolint, vas- és mészkövet bányásztak. Erdőbénye gazdag történetének érdekes adaléka, hogy a XVIII. század végétől működő postájának első postamestere Wéber András volt - akinek unokája Kossuth Lajos.

Tokaj-Hegyalja borászait és kereskedőit egykor a település híres kádárai látták el mesteri hordóikkal. A település napjainkban újra a kádárok és fafaragók hagyományainak egyik legjelesebb őrzője. A nyaranta megelevenedő fafaragó tábor a község neves szülöttének és díszpolgárának, Lavotha Géza (1926-1999) festőművész- fafaragónak a nevét viseli.
[...]

A terület első birtokosai a Pálosok lehettek, aki állítólag 1353-ban kolostort építettek a községben. 1398-ban a település neve Horváti alakban fordul elő. A legenda szerint nevét IV. Bélától kapta, aki tatárjárás után összeszedve a megmaradt magyarokat, így szólt hozzájuk: „Ne legyetek széjjel, össze tartsatok! Gyertek le a völgybe, ezt az erdőt vágjátok ki!” Innen a neve, hogy az erdőt hord ki, és vágd ki! Nevét valójában a falu korabeli birtokosáról kaphatta. 1647-ben Lórántffy Zsuzsanna révén a Rákócziak birtokába került. A Rákóczi-szabadságharc bukását követően több nemesi család kezén a Waldlott család tulajdona lett. A telepőlés Melegmál, Agáros, Szúnyog, Kalap és Véghegy nevű határrészein jó borokat termeltek. A helyi termesztésű bor igen kersett volt, mert állandó volt a színe, és nem tört meg a hosszú szállítás alatt sem. Az itt élők keresetét a szőlő mellett az erdő biztosította. A filoxéra az itteni szőlőültetvényekben is óriási pusztításokat végzett. A község 1884 óta tartozik a Zemplénhez. A ma már külön településeket alkotó Óhuta és Középhuta nevű dűlői az egykori üveghuták emlékét őrzi. [...]

A település történelme a XI. századig nyúlik vissza. Első írásos emléke 1391-ből származik, mely Csanád néven említi. Mai nevét 1900-ban kapta. A lakosság fő bevételi forrása a mezőgazdaságból, halászatból, szőlőtermesztésből, állattenysztésből származott. A település a török hódoltság ideje alatt is lakott maradt. A lakosság 1806-ban az árvízveszély miatt, az ún. Ófaluból a mai területekre költözött. Napjainkra a mezőgazdaság mellett egyre nagyobb jelentősége van az iparnak, illetve a kedvező természetri elhelyezkedésnek köszönhetően az idegenforgalomnak is. [...]

Régészeti leletek bizonyítékai alapján az őskor óta lakott terület volt. A mai település 1986 óta önálló község. A lakosság fő bevételi forrása a szőlő-, és gyümölcstermesztésből, valamint erdőgazdálkodásból származik. Kedvező természeti adottságai , illetve történelmi hagyatékai, a több ezer éves földvárak kedvező hatással vannak a turizmusra. A település ma erre alapozva reméli a jövőbeni fejlődést. [...]

A település első írásos emléke 1390-ből származik. Természeti adottságai kiválóak. A szőlőtermesztésen kívül a közeli erdő vadászati lehetőséget biztosít. Mindezek mellett azonban Eszteregnye egy máig kihasználatlan természeti forrással is rendelkezik. 1955-ben, ugyanis olajfúrás során 94-95ºC-os gyógyvízre leltek határában. [...]