A település első írásos emléke 1328-ból származik, mely Lessenche-Istvand formában említi. Bár a török hódoltság idején, adófizetés terhe mellet lakott maradt a település, a felszabadítás idején mégis elpusztult. Az újraépítés szinte azonnal megindult. Igazi fejlődése a XVIII. században kezdődött, amikor  a mezőgazdaság mellett a közeli települések bányái révén megnövekedett az iparban dolgozók száma. A II. világháborút követő időszakban lelassult fejlődése, mivel inkább a Balaton parti települések részesültek a fejlesztések szempontjából előnyben. Napjainkra azonban ismét fejlődik a település. A mezőgazdaság mellett a lovas-, kerékpáros és ifjúsági turizmus bevezetésével kívánják bevételeit növelni. [...]

Régészeti leletek tanúsága szerint a település már a római korban is lakott volt. Első írásos említése 1121-ből származik. Neve az első birtokosra a Tomaj családra utal, akik a XVI. századig uralkodtak a területen. A török hódoltság következtében elnéptelenedett. Az újranépesítés és az újjáépítés a Lengyel család irányításával 1624-től kezdődött meg. 1711-ben pestisjárvány sújtotta a frissen betelepült lakosokat. Az újabb fejlődés Nedeczky Károlynak volt köszönhető, aki a XVIII. században kastélyt is emeltetett a településen. A későbbi évek során többször cserélt gazdát, így lettek a Károlyiak is birtokosok, akik kastélya ma egészségügyi intézmény szerepét tölti be. [...]

A település első írásos említése 1341-ből származik. Neve a szláv eredetű leto szóból származik, melynek jelentése nyár. Földrajzi adottságának köszönhetően mindig is fontos település volt. 1367-ben vásártartási joggal bírt, a XV. századtól pedig mezővárosi rangra emelkedett. Letenye virágzását a török hódoltság törte meg. Újjáépülését több tényező is késleltette. A török vészt követően elvesztette mezővárosi rangját, a lakosságot pedig pestisjárvány sújtotta. Bár 1871-ben újra mezőváros, fejlődése csak a XX. században a határátkelőhely megnyitásával indult meg. [...]

Az 1951-ben feltárt régészeti leletek alapján a település már az őskorban is lakott volt. Első írásos emléke 1290-ből származik. A XIII. századtól egészen 1945-ig a katolikus egyház irányítása alatt működött a főleg mezőgazdaságból, vadászatból és halászatból élő település. A XVIII. századtól a megerősödött reformátusok vették át a falu vezetését. A XX. századra fejlett infrastruktúrával rendelkezett a község. A mezőgazdaság fokozatosan háttérbe szorult, egyre többen dolgoznak kereskedelemben és az iparban, ezen belül is az idegenforgalom megerősödése révén, a szolgáltatóiparban. [...]

A település területe már az őskorban is lakott hely volt, a helyben feltárt bronzkori edénymaradványokat a budapesti Nemzeti Múzeum őrzi. A Kr. E. 400. év környékéről már szőlőtermestésre utaló leletek is előkerültek. A helyi hagyomány szerint a község eredete a honfoglalás korára vezető vissza. A település az oklevelek tanúsága szerint már a XIII. században létezett. Mádot a legrégebbi oklevelekben is már, mint mezővárost említik. A XV. században a tokaji várhoz tartozott, majd később a regéci vár településeihez csatolták. 1541-ben a tállyai uradalom részeként említik.

1567-ben a törökök felégették a falut, de ismét felépült. A XVI. század végére Zemplén vármegye hetedik legnépesebb települése lett. 1627-ben már vásártartási joggal is rendelkezett. 1637-ben a törökök újból felégették. Védekezésül a falusiak megerősítették a templomot. 1645-ben pestisjárvány pusztított a faluban. II. Rákóczi Ferenc és nővére 1700-ban vásárolta meg a községet. Maga a fejedelem is gyakran megfordult Mádon, különösen szüret idején. Mád ekkor már híres bortermelő helynek számított, még Thököly Imre is hazaengedte katonáit szüretre.

A Napóleon elleni háborúk idején a tokaj-hegyaljai hadak Mádnál gyülekeztek. A század végére a település az adók és a kedvezőtlen időjárás miatt teljesen elszegényedett. A barokk stílusú zsinagógát 1795-ben építették. A mádi zsinagógához hasonló stílusú csak egy van még Európában. Az átépítése során a barokk és copf építészeti stílus keveredése jött létre, ettől vált egyedivé és Magyarország egyik legszebb zsinagógájává. A zsinagóga mellett épült rabbiház teljes felújítása 2006-ban kezdődött el. Az 1848-49-es szabadságharc során sok mádi vesztette életét, köztük a szabadságharc tizenöt esztendős gyermek-hőse, Koroknay Dániel is. Nevét ma a helyi általános iskola őrzi.

A környék ásványbányái évtizedeken át bitosítottak munkát az itt élőknek. Napjainkban csak a gyógyító hatású zeolit ásványt bányásszák.

Több évszázados szőlőművelő és bortermelő hagyományai tették Mádot a hegyaljai bortermelés egyik fellegvárává. A település főutcáján álló házak a felvidéki népi építészet stílusát őrzik. A kőből épített boltíves kapui szinte változatlan formában láthatók ma is. Az egykori gazdagságot őrizték meg a lakóházai, kúriái, melyek alatt kiterjedt pincerendszerek húzódnak. Nemespenésszel borított falai között érlelődik a hamisítatlan mádi bort. A település 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidék részeként felkerült az UNESCO Világörökség listájára, mint kultúrtáj.
[...]

A település történelme egészen az Árpád-korig nyúlik vissza. Első írásos emléke 1019-ből származik, mely Madocha néven említi. Neve feltehetőleg a Mod személynévből származik. A település a halászat révén mindig is jelentős volt. Talán ennek köszönhető, hogy a török hódoltság idején is lakott terület maradt. Később a Rákóczi szabadságharc idején is jelentős szerepet játszott. A XVIII. századtól a lakosság fő bevételi forrása a gyümölcstermesztésből származott. Először alma és szilvafákat ültettek, majd a XIX. századtól erősödött meg és vált jelentősebbé a szőlőtermesztés. [...]

A település területe az őskor óta lakott volt. Mai nevét 1903-ban kapta. Kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően mindig is a mezőgazdaság jelentette a fő bevételi forrást. Napjainkra az elöregedés problémájával küszködő település az idegenforgalomtól remél a jövőben újabb fellendülési lehetőséget. [...]

Az ősidők óta lakott település a középkorban virágzó vásártartó hely volt. A település nevében szereplő szerda is a szerdánként tartott vásárra utal. A település fejlődését nagyban befolyásolta a pálosok által alapított kolostor is. A török támadások következtében elpusztult a kolostor és a lakosok elmenekültek. Az újranépesítés a XVII. századtól kezdődött meg. A XIX. századtól a mezőgazdaság mellett egyre több munkaerőt vonzott a mezőgazdasági szeszgyár, vaj- és sajtkészítő telep, valamint a vízimalom. 1960-tól jelentős problémát jelentett az elvándorlás. Napjainkban azonban újból megindult a település fejlődése. [...]

A település a XII. század második felében jött létre. A feljegyzések tanulsága szerint már a tatárjárás idején szőlőtermesztő vidék volt. A helyi lakosok a tatárok elől a borospincékben kerestek menedéket. 1262-ben V. István a falut Hugka nevű vitézének adományozta. A község neve ezt követően Makramálról Hughkára, Hoghkára, Hotykára majd a későbbiek során Makkoshotykára változott.

Az 1790-től egészen az 1945-ös földosztásig a Meczner család birtoka volt. A település felső részén lévő kastélyt és kápolnát Meczner Rudolf építtette. A másik kastélyt Meczner Tibor emeltette, miután a trianoni békeszerződés következtében elveszítette Kassa környéki birtokait.
[...]

A település már Honfoglalás idején lakott volt. Első okleveles említése 1261-ből származik, amikor IV. Béla az egri völgy falvainak, köztük Maklárnak birtokában megerősítette az egri püspökséget. A falu 1804-ig az egri érsekség birtoka volt. Az 1380-as években vámszedési jogot nyert, később népes mezőváros, oppidum lett. Mátyás király idején Nagymaklár és Kismaklár nevű falurészt említettek az oklevelek. A török megszállás idején kétszer is elnéptelenedett, de mindig újraépítették.

1732-ben Erdődy püspök betiltotta a kálvinisták szabad vallásgyakorlását, ezért a reformátusok egy része elvándorolt a környékről. A XVIII. század második felében helyükre katolikus németeket költöztettek. A községi régi templomát Eszterházy Károly egri püspök építtette 1788-1798 között, melyet a német katonaság 1944 őszén felrobbantott. Helyén – egyes részek meghagyásával – 1948-ban építették fel az templomot.

Maklár népviseletét a sokszínűség jellemzi, mivel a betelepült németek, szlovákok magukkal hozták öltözködési és életmódbeli szokásaikat.
[...]