A település történelme egészen a középkorig vezethető vissza, mely ebben az időben a mai községhez közeli Csókafői völgyben volt található. Kisvejkét más néven Magyarvejkének is nevezték, megkülönböztetésül Nagyvejkétől melynek másik neve Németvejke. A település lakosai elsősorban a mezőgazdaságból élnek, ezen belül is kiemelt jelentősége van a szőlőtermesztésnek. [...]

Már a bronzkorban is lakott település. Első írásos említése 1237-ből származik. Nevét első tulajdonosáról, Kochról kapta. Kedvező földrajzi elhelyezkedése révén fontos település. Igen korán, már a XIV. században vámolási jogot kapott. A török hódítások idejében elnéptelenedett község 1727-től az Eszterházyak irányításával épült újjá. [...]

[...]

A település történelme a XIII. századig nyúlik vissza. Első írásos emléke 1254-ből származik, mely Kauka illetve Konka néven említi. A XV. századig több tulajdonosa is volt a területnek, melyet azonban a török pusztításai elnéptelenítettek. A felszabadítást követően hamar megindult az újranépesítés és fejlesztés. Ekkor kezdődött meg a vidéket híressé tevő szőlő, és gyümölcstermesztés és alakult ki az Állat-, és kirakodóvásár mai napig is tartó hagyománya. [...]

A régészeti leletek tanulsága szerint a terület már a bronzkorban is lakott volt. A települést először 1272-ben említik. 1280-ban IV. László király bencés monostort létesített. 1340-től vármegyei törvénykezési színhely, s a XIV. században már a környék központja volt. A XIV. században a település Nagykompolt és Kiskompolt néven két falurészre szakadt. A török időkben a két falurésszel együtt a kolostor és a templom is elpusztult. Az A XVIII. század közepén a falu a Grassalkovich család birtokába került. A falu fellendítésére 1754-ben elzászi svábokat telepített a faluba. Az 1918-ban Fleischmann Rudolf által alapított és róla elnevezett növénynemesítő intézet mára európai hírnevet szerzett magának. [...]

A község és vidéke 1245 körül kelt oklevelekben Ravaszdvíz és Ternavíz néven szerepel. A magyar hangzású Kolpháza elnevezés először 1429-ben jelent meg írásokban. Feltételezések szerint az elnevezés Kolb Péter városi polgár neve után alakulhatott ki, aki a terület jelentős részét birtokolta. A település 1430-tól egészen 1848-ig Sopron jobbágyközsége volt. Az 1500-as években történt török támadások után a lakosság megfogyatkozott, ezt követően 1537-től horvát telepesek érkeztek a faluba.

Az 1921-es népszavazáskor a Magyarországhoz tartozást választották A II. világháborút követően szovjet mintájú ternmelőszövetkezetet hoztak létre a településen. Az 1970-es évek közepéig a telelpülés a határsávhoz tartozott, így a helyieken kívül másnak szinte lehetetlen volt engedélyek nélkül ide eljutnia. 1989-ben a „vasfüggöny” lebontását követően megnyílt a Kópháza-Deutschkreutz határátkelőhely és ezzel megindulhatott a forgalom és a gazdasági fejlődés is a térségben. [...]

A település történelme az Árpás-korig nyúlik vissza. Kedvező földrajzi elhelyezkedése egyaránt jelentett előnyt és hátrányt a település életében. Jelentős közlekedési csomópont és vámos hely volt egészen a török időkig. A török támadások során elnéptelenedett, majd a XVIII. században a szerbek által újranépesített falu a Rákóczi szabadságharc helyszíne lett. Ezt követően újabb telepesek érkeztek, akik fellendítették a település gazdaságát. 1722 és 1832 között Kölesd mezővárosi ranggal bírt. A település jelentősége a II. világháború után csökkent. A kitelepítések révén elköltözött német nemzetiségiek helyére magyar családok érkeztek. A település napjainkban ismét fejlődésnek indult a mezőgazdaság és a kereskedelem révén. [...]

Régészeti leletek bizonyítéka szerint a terület ősidők óta lakott. A település első írásos emléke 1082-ből származik. A XIV. században királyi birtok lett, de a török hódoltság visszavetette a fejlődést és megtizedelte a falu lakosságát. A XVII. században a Széchenyi család irányítása alatt éledt újra. 1848-ban forradalomban szele söpört végig a településen. A XIX. századra jelentős iparosodás indult meg a környéken. 1862-ben egy tűzvész komoly károkat okozott, de mindössze nyolc év alatt sikerült helyreállítani a települést. Azóta is Kőröshegy a nemrégiben megépült völgyhíddal a térség egyik jelentős települése. [...]

A környék kedvező hadászati fekvéséből adódóan már a magyarság korai történelmében is fontos szerepet játszott. A település nevét egy Árpád-kori várról kapta, melynek romjai még ma is láthatóak. 1248-ban említi először oklevél, melyből megtudhatjuk, hogy a tatárjárást követően IV. Béla visszafoglalta a várat az osztrák hercegtől. Magát a várost 1263 és 1274 között a Héder nemzetség Volfer ágából kivált Kőszegi Henrik és fia Iván építtették. Ebben az időben már állt az Óház-tetőn a Kwszug nevet viselő Felső-vár. A Kőszegiek a Gyöngyös-völgyben építették fel az Alsó-vár nevet viselő erődítményüket. A telelpülésnek a család neve után a Kőszeg nevet adták és német telepesekkel népesítették be. 1289-ben összetűzésbe kerültek I. Albert osztrák herceggel, aki elfoglalta a várat. Két évvel később azonban III. András király visszaszerezte és visszaadta a Kőszegi családnak. 1327-ben Károly Róbert elvette a várost és királyi városi címet, önkormányzati és vásártartási jogokat adott neki. Az Anjouk megerősítették a vár védelmi rendszerét és a város bekapcsolódott a királyi borkereskedelembe is.

1392-ben a város a Garaiak, majd III. Frigyes uralkodása alatt zálogjogon a Habsburgok tulajdonába került. 1446-ban kapta ma is ismert címerét. A Habsburgok 200 éves uralmát csak Mátyás királynak sikerült 1483-ban 7 évre megtörnie és a nyugat-magyarországi területekkel együtt visszacsatolni a királysághoz. Kőszeg történelmének legnevesebb dátuma 1532 augusztusa, amikor báró Jurisics Miklós várkapitány vezetésével a viszonylag kevés védő visszaverte a Bécs ellen vonuló többszörös túlerőben lévő török sereget. Az ostrom után a város adómentességet és országos vásár tartására kapott jogot I. Ferdinánd uralkodótól, aki a várat is újjépíttette. Ezt követően a város virágzásnak indult.

1648-ban visszakerült Magyarország tulajdonába és szabad királyi város lett. Innetől fokozatosan csökkent jelentősége és befolyása. 1670-es évek végén a Wesselényi-összeesküvésben való részvétel miatt a városnak bele kellett egyeznie a jezsuiták letelepedésébe. 1695 és 1931 között az Eszterházy család hercegi ágához tartozott.

A Rákóczi féle szabadságharcban a kurucok egyik legjelentősebb támaszpontja volt. A szabadságharc bukását követően lassú, de tartós fejlődésnek indult. Fellendültek a céhek, számos polgári és közintézmény létesült. Ekkor alakították át a vár épületei és épültek a város barokk stílusú házai. A filoxéra vész tönkretette a város bortermelő gazdaságait. Ebben az időben alakul meg a Kőszegi-hegység természeti szépségeit bemutatni igyekvő Turista Egyesület, amely a hegyekben kilátókat, kiszolgáló és információs létesítményeket emelt. Ekkor vált a város és környéke fontos turisztikai célpontá.

Az I. világháborút követő trianoni békeszerződéssel a járás nagy részét Ausztriához csatolták, ezzel a város elvesztette vonzáskörét és piacai legnagyobb részét. A II. világháborút a város műemlékei szerencsésen átvészelték, de az államhatárok lezárásával 1949-től fokozatosan leépítették intézményrendszerét. A határzár létrehozásával a várost évtizedekre teljesen elzárták a külvilágtól. A határátkelőhely létesítésé némi fellendülést hozott a turizmusban. Főleg a belföldi turizmus mutatott nagy érdeklődést a sokáig elzárt terület iránt. Az 1970-es évektől megjelentek az osztrák bevásárló turisták is városban. A „Vasfüggöny” 1989-es lebontását követően a település teljes szabadságát visszanyerte. [...]

A terület már az őskorban is lakott volt. Első írásos emléke 1229-ből származik, mely Keccha Inferior és Superior néven említi. A török hódoltság következtében mindkét településrész elpusztult és csak 1725-től épült újra magyar és német telepesek által. Ma a szőlőtermelés és a falusi turizmus adják a lakosság megélhetési forrását. [...]