Szendehely településtörténeti szempontból viszonylag fiatal településnek számít. 1753-ban, a bajoroszági Frankenből érkező németek alapították. Ők hozták magukkal a szőlőművelés tudományát, melyet sikeresen kamatoztattak az erre a célra kítűnően alkalmas területen. A szőlőtermesztés mai napig jellemező a település gazdaságára. [...]

A település első írásos említése 1276-ból származik. Nevét a falu védőszentje után kapta. Egykoron királyi vadászok lakhelyéül szolgált . A XVI. század közepétől a török támadások és a kuruc harcok révén többször elnéptelenedett. 1730-tól kezdett el újra számottevően benépesülni. A XX. századra az infrastrukturális fejlődés és a mezőgazdasági termelőszövetkezet megalakulása révén a térség fontos települése lett. 1990-től Szentantalfa lett a székhelye az Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa és Tagyon települések közös körjegyzőségének. [...]

A település első írásos emléke 1273-ból származik. Eredetileg Szentbenedekkálla volt a neve, mely az egykori bencés szerzetesekre utal. Természeti adottsága révén mindig is közkedvelt hely volt. Fényes történelmi múltjára számos épületmaradvány emlékeztet. [...]

A település első írásos emléke 1461-ből származik. A falu neve azonos az egykori váréval, mely fontos védelmi szerepet töltött be és soha nem került török kézre. A vár ma már romjaiban sem látható. Manapság a település jelentősége csökkent, mely a környező nagyvárosok közelségével magyarázható. [...]

Szentgyörgyvár első említése 1461-ből való. A Zala folyó partján állt ekkor maga a vár, alatta azonos nevű falu feküdt. A várat 1479-ben I. Mátyás király a Báthoryaknak adományozta. A vár védelmi szerepe a XVI. században, a törökök portyázásaival növekedett meg.

1548-ban sokan menekülnek ide a török elől elsősorban Somogyból. Egy 1558-as leírás alapján egy palánkkal megerősített vár, a Felsővár és környékén gyümölcsösök és szántóföldek voltak. Itt székelt a vár kapitánya (Sulyok Balázs) és az őrség. Lejjebb a falu volt található, amelyet egy külső palánk védett, és a korábban itt lakó, valamint a menekült jobbágyoknak biztosított szállást. Állandó hajdúkból, szegénylegényekből és királyi zsoldosokból álló őrség csak a 16. század végén került a várhoz.

A vár soha nem került török kézre, bár 1573-ban nagy számú török indult ostromlására. 1620-ban a törökök lemészárolták az alsó falut, de a várban is pusztított a pestis és a döghalál. 1627-ben nevezték elsőként a korábbi falut mezővárosnak. Nagyjából ebben az időszakban alakult ki a település egy majorság, amely 1676-tól a Széchenyi család tulajdonában állt.

A 18. században a vár már nagyon romossá vált, a század végére már a romjai is eltűntek. A település folyamatosan vesztette el mezővárosi kiváltságait, a város lakói a század végére már semmiben sem különböztek az örökös jobbágyoktól. Mindazonáltal, elsősorban a jó termőfeltételeknek köszönhetően, a 19. században nagymértékben nőtt Szentgyörgyvár lakossága, amelyet a települést érintő Balatonszentgyörgy–Zalaszentgrót vasútvonal 1895-ös megnyitása tovább fokozott.

1945 után a település lakossága nagyban fogyni kezdett, amely elsősorban a környék három idegenforgalmi központjának (Keszthely, Hévíz, Zalakaros) erős vonzásával magyarázható. [...]

A település első írásos említése 1306-ból származik. A török csapatok felégették a települést, ami ez által hosszú időre lakatlanná vált. Az újra telepítés a XVIII. századra tehető, amikor a magyar lakosság mellé sváb telepesek is étkeztek. A XX. században már tehetős település volt, ennek ellenére lélekszáma folyamatosan csökken. [...]

[...]

Régészeti leletek bizonyítékai alapján már a kelták idejében lakott terület volt. A település történelme az Árpád-korig vezethető vissza. Első okleveles említése 1235-ből származik S. Laurency de Wkur néven. Nevét feltehetőleg a templomos lovagok egyházáról kapta. A török támadások következtében teljesen leégett. Az újjáépítés a XVIII. században, az Eszterházy család irányítása alatt kezdődött meg. Az ebben az időben épült kastélya ma is látható. [...]

Szerencs nevének eredetét évszázadokon át találgatták. A legromantikusabb névmagyarázat Anonymustól származik, aki szerint itt pihent meg Árpád fejedelem hadaival, s az Isten-hegyről körbepillantva mondta: "Ma ád Isten szerencsét e tájnak". Innen ered Mád, Szerencs és Tállya neve.

Szerencs plébániatemplomának első említése 1217-ből való. Az 1420-as évek körül Brankovics György szerb despota birtoka lett. A 1490-ben már mezőváros, a Rákóczi család birtoka volt. 1507-től pedig Szapolyai János volt a helység ura. 1565-ben a vár Ferdinánd kezére került. 1583-ban Rákóczi Zsigmond zálogba kapta Rudolf császártól Szerencs várát és a nemesi birtokot, majd 1603-ban a végleges adománylevelet is megkapta. 1605. április 17-20. között itt tartották azt az országgyűlést, amin Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották. Ezt követően 1606. március 9-én Bocskai a szabad királyi városi rangot adta Szerencsnek. A Rákócziak közül a szerencsi vár utolsó ura II. Rákóczi Ferenc volt. A XVI. századból származó erődítmény ma is a város nevezetessége.

A XVIII. században a település fejlődésnek indult, de a XIX. században ez a folyamt megtorpant. 1876-ban Szerencs elveszítette városi rangját is. Az ipartelepítés korszaka azonban újra fellendítette a környéket. 1889-ben felépült a ma is működő cukorgyár, amely az akkori Európa legnagyobb cukorgyára volt. 1923-ban megépült a cukorgyártásra támaszkodó csokoládégyár is.

A II. világháborút követően Szerencs járási székhelye lett. Az 1960-as években a fejlődés új lendületet vett. A meglévő gyárakat korszerűsítették, felépült a kenyérgyár és a gépgyár is, új iskolák nyíltak. 1984-ben ismét városi rangra emelkedett.
[...]

[...]