Régészeti leletek alapján már az őskorban is lakott terület. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően jelentős település. A XIII. században már vámszedési joga van. A török hódításokig egyházi irányítás alatt áll. Azon kevés települések közé tartozik, mely ezekben az időkben sem néptelenedett el. Fejlődése egyedül az 1956 utáni időszakban esik vissza. [...]

Kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszenhetően már az ősidők óta lakott terület. Középkori virágzásának a török hódítások vetettek véget. A komáromi vár előváraként a történelem során folyamatosan kivette részét a harcokból. A török kiűzését követően Habsburg kézre került, majd a Rákóczi szabadságharc alatt teljesen elpusztult. A város újbóli fejlődése az Eszterházyak révén 1727-ben kezdődött meg. A város természeti adottságainak megfelelő kamatoztatásával hamar beindult az ipar, melynek révén a kultúrális élet is fellendült. A fellendülésnek tovább kedvezett a Tata és Tóváros egyesülése. [...]

[...]

A település történelme a Honfoglalás koráig nyúlik vissza. Első írásos említése 1198-ból származik. A XV. századig csaknem végig egyházi tulajdonban volt. A török támadások következtében két alkalommal is elpusztult. A XVII. században német telepesek jöttek a területre. A II. világháborút követő deportálások következtében jelentősen megváltozott a lakosság összetétele. A település ma kedvelt üdülőterület. [...]

Régészeti leletek bizonyítékai alapján már az őskortól lakott terület. A település első írásos emléke 1304-ből származik. A török időkben elpusztult a település. Az újraépítés a XVIII. században kezdődött meg. A település hamar fejlődésnek indult a mezőgazdaság révén, mely újabb lendületet vett az egykori Zichy birtokok újraparcellázása révén. A település híres a spárgatermesztésről. [...]

Oklevelek először az 1200-as években "Soccoruként" említik. Feltehetőleg innen ered a Sokoró dombság elenevezése is. A település már az Árpád-korban a Pannonhalmi Apátság birtokához tartozott. A török időkben teljesen elpusztult. A XVIII. században újra benépesült. A jobbágyfelszabadítást évekig tartó pereskedés követte, mert a falu nem tudott az apátsággal megegyezni a földek tulajdonjogán. A lakosság mindig is szőlőművelésből élt. A filoxéra vészt követően a parasztság megélhetési gondokkal küszködött, sokan a jobb sors reményében Amerikába vándoroltak ki.

A II. világháborút követő földosztás és szövetkezetekbe tömörülés sem hozta el a várt fellendülést. 1957-ben egyesült a sokorópátkai termelőszövetkezettel. Az így létrejött Mgtsz. a hibás gazdálkodás következtében az 1980-as évek elejére teljesen elszegényedett. 1990-ben, a rendszerváltást követően a közös tanácsi irányítás alatt lévő tsz. két gazdasági egységre szakadt. Ettől az időtől a falu ismét önálló közigazgatással rendelkezik. [...]

A település történelme az Árpád-korig nyúlik vissza. A település nevét Árpád vezér, Tevel nevezetű unokája után kapta. A település első írásos emléke 1193-ból származik. A török támadások következtében elnéptelenedett falut német telepesek népesítik be újra. A XVIII. század első negyedében egy tisztán németek lakta település volt. 1830-ban tűzvész pusztított a faluban, ám az újjáépítése után nagy volumenű, gyors fejlődés következett. Felépült az Egle-féle sörgyár és három olajütő malom, melyek termékeit Bécsbe szállították. A gazdasági virágzást a két világháború eseményei és az azt követő kitelepítések lassították le. A kiköltözött németek helyére székely családok érkeztek. A székely és német nemzetiségek ma is jelentős szerepet töltenek be a község életében [...]

Az ásatások tanulsága szerint a település már a bronzkorban is lakott volt. A honfoglalást követően az Örsúr nembéli Tibold birtoka volt. Innen származik a település nevének első fele is, a daróc jelentését pedig többféle képpen is magyarázzák. Vannak aki szlovák származásúnak tartják és jelentése solymász, vannak akik az Attila vezért koporsóba helyező sámán nevével azonosítják a daróc nevet, és aki egyszerű, durva anyagú felsőruházat elnevezését sejti a szó mögött. A települést először a XIII. században említették oklevelek. A történelem során többször is elpusztult, de mindannyiszor újjáépítették. A XVII-XVIII. században székely és német családokat telepítettek a községbe. A XVIII. században a Majthényi, majd a Gencsy családnak, a XIX. században a Bottlik családnak volt a településen nagyobb birtoka. A falu régről híres bortermelő. Egyes feljegyzések szerint a daróci bor már 4-500 évvel ezelőtt is ismert volt. 1851-ben 638 hold szőlő szállította a bor alapanyagát. A XVIII-XIX. században élte a település fénykorát. Ekkor az írások mint jó bortermő vidéket említik. A faluban mindemellett három pálinkafőző és több malom is működött. A XX. század közepét megelőzően a lakosok jelentős része a riolittufába vágott barlanglakásokban élt. A II. világháború során a település teljes zsidó lakossága a holocaust áldozata let. A 1960-as évek elején kőolajat kerestek a környéken és 73 °C-os melegvizet találtak, ami olyan erővel tört fel, hogy alig tudták elfojtani. [...]

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a település már az őskorban is lakott volt. A mai Tihany elődjét I. András alapította 1055-ben. Ő telepítette ide a bencés szerzeteseket is. Bár a török háborúk idején az apátságot erődített várrá erősítették meg, az mégis elpusztult. A XVIII. században barokk stílusban építették újjá. Napjainkban Tihany kultúrális és egyedelülálló temészeti érkeinek köszönhetően a Balaton egyik jelképévé vált. [...]

Bár a terület már ősidők óta lakott volt, a magyar történelem szempontjából a Honfoglalás időszaka a legfontosabb, hiszen itt zajlott le a döntő ütközet Árpád és Zalán vezérek között. Első írásos emléke 1075-ből származik. A középkorban egyházi tulajdonba került, erre utal a Püspökalpár név, a település középkori elnevezése is. A török támadások következtében elnéptelenedet terület a XVIII. században népesült be újra. A Tisza jelentette lehetőségek révén gyorsan fejlődött. Ebben az időben bontakozott ki a szőlőtermesztés is, mely mai napig meghatáűozó fontoságú. [...]