Az első feljegyzések tanúsága szerint 904-ben vette hatalmába a környéket Ketel vezér fia Oloptulma, majd az Aba nemzettség birtokába került. 1110-ben Könyves Kálmán az olaszországi Apuliából ideköltözött Casertai Rathold grófnak adományozta a területet. Saturhalma a tatárjárás következtében teljesen elpusztult. A túlélők, - mivel ezt a lakóhelyet a Bodrog és Ronyva gyakori áradásai is állandóan veszélyeztették - nem építették újjá. Az új település helyéül a Ronyva patak jobb partját jelölték ki, a Sátorhegy lábánál. Az új települést először 1256-ban IV. Béla okiratában említik. Ekkortájt telepedett le „barátszeren”, a város legrégibb részén pálos rend. 1261-ben kapott Újhely városi kiváltságokat V. István királytól. Védelmére a Várhegyen kővár épült, mely a XVI. századig állt fenn. I. Lajos király 1351-ben a Koriatovics Tódor hercegnek adományozta, aki rutén telepesekkel népesítette be. A XIII-XIV. század folyamán végig királyi birtok volt. 1533-ban a Perényieknek sikerült irányításuk alá vonni a területet. Protestánsok lévén, a katolikus intézmények helyett protestáns iskolát alapítottak Patakon és Újhelyen is. Az újhelyi vár a sárospataki várkastély árnyékában folyamatosan veszített jelentőségéből. Telkessi Imre császári vezér 1558-ban végleg leromboltatta. 1566-ban a várost a törökök kirabolták és felgyújtották. A XVII. századtól Sátoraljaújhely a Rákóczi-család birtokába került. A XVIII. század közepétől Zemplén vármegye székhelye lett. Az Oroszország, Lengyelország és Erdély felé vezető kereskedelmi útvonalak találkozásánál volt a híres hegyaljai borok kereskedelmi központja. A legenda szerint 1630-ban itt készítette az Oremus dűlőben termett szőlőből az első aszúbort Sepsi Lackó Máté práter. Igaz, vagy sem a legenda, az aszúbor azonban máig Tokaj-Hegyalja leghíresebb borfajtája lett. A XIX. század második felére a vasútvonalnak köszönhetően bekerül az ország vérkeringésébe. Ekkor épül fel a dohánygyár és a fürdő. Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés kettészakítja a várost. Sátoraljaújhely napjainkban a régió egyik szellemi és kereskedelmi központja. [...]

A település első írásos emléke 1258-ból származik. A török hódoltság idején is lakott település volt. A törökök kivonulásával, a XVIII. században a Zichy család irányítása alatt kezdődött újra fejlődni a falu. Földrajzi elhelyezkedése révén mindig fontos hadi esemény helyszíne volt. Így az 1848-as szabadságharc és a II. világháború viharai is megtépázták a települést. A világháborút követően a erős mezőgazdaságának köszönhetően hamar fejlődésnek indult, gazdasági fellendülésében a közeli Székesfehérvár iparának volt nagy jelentősége. [...]

Régészeti leletek bizonyítéka alapján már a római kortól lakott terület. A település első írásos emléke 1294-ből származik, mely Castum Soklos-ként említi. Ezen okirat arra enged következtetni, hogy a település már ekkor rendelkezett várral. A település és a vár birtokosai révén mindig jelentős helynek számított. Először a Gara, majd a Perényi család birtoka. A török támadások során a vár török kézre került. A hódoltság ideje alatt a törökök igyekeztek a saját hitük szerint átalakítani a várost. Erről tanúskodik a mai látható dzsámi, mely 1992-ben történt felújítása után Eurpo-Nostra-díjjal lett kitűntetve. A város a XVIII. században a Batthyány család irányítása alatt indult újra fejlődésnek. 1977-ben nyerte el újra városi rangját. Napjainkban kedvelt idegenforgalmi célpont, a városhoz tartozó Máriagyűd révén pedig országosan ismert búcsújáróhely.

[...]

Régészeti leletek bizonyítéka alapján már az ősidők óta lakott terület. A mai Simontornya három település egyesítésével jött létre. A település nevét IV. Béla al-országbírójáról, Simonról kapta, aki itt vártornyot építtetett. Jelentőségét bizonyítja, hogy a XIV. században már mezővárosi ranggal bírt. A török támadások Simontornyát is elérték. A törökök kivonulását követően, kuruc megszállás alá került a település, mely alól 1709-ben a császári csapatok szabadították fel. Ezt követően a XIX. századig a német Styrum-család birtoka lett. Ekkor költözött nagyon sok német ajkú a területre és indult fejlődésnek a település gazdasága. Simontornya adott helyet Tolna vármegye székházának és a vármegyei hivataloknak. 1780-ban létesült a ma is üzemelő bőrgyár. 1995 óta városi ranggal bír és dinamikusan fejlődik Simontornya. [...]

Régészeti leletek bizonyítékai alapján a már az őskor óta lakott terület. A középkorban elsődlegesen halászatból éltek a falu lakosai. A török támadások révén teljesen elnéptelenedett a település. A XVIII. század első évtizedeiben így kizárólag a betelepülő szlávok lakta terület volt. A falu mai nemzetiségi összetétele az 1720-as években, a betelepülő magyar családokkal alakul ki. A XVIII. századi vízszabályozás révén fejlődésnek indult a mezőgazdaság. Ebben az időben alakult ki a Sióagárdot ma is jellemző paprika-, és szőlőtermesztés. A fejlődést a világháborúk és az azt követő kollektivizálás állította meg. Mára azonban, a városból ideköltözők révén ismét dinamikusan fejlődő település.

[...]

A település első írásos emléke 1251-ből származik, mely Sitka néven említi. A XV. században két részre, Nagy- és Kissitkére szakadt. A török támadásait adófizetéssel tudták távol tartani, ám 1683-ben német zsoldosok fosztogatásainak áldozatává lett. A XVII. században a szőlőművelés és a bazaltbányászat révén újra fejlődni kezdett mindkét település. A két település 1946-ban újra egyesült. [...]

Az őskor óta lakott terület. A település nevét Árpád vezér fiáról kapta. Első írásos említése 1145-ből származik. Kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően,már a XIV. században mezővárosi rangot kapott. A Rákóczi-szabadságharc alatt fontos átkelőhely volt, melyet sánccal védtek. A Kiegyezést követően elveszítette városi rangját és csak 1997-ben kapta vissza. Napjainkban a Dunai fürdőkultúra és a tanyasi világot bemutató turizmus révén, kedvelt idegforgalmi célpont. [...]

[...]

[...]

A település nevét a honfoglaló Jenő törzsről kapta. A kis lélekszámú település fő bevételi forrása, kezdetektől fogva a szőlőtermelés. [...]