A település neve a szláv eredetű, Buda-Budimér személynévből származik. Természeti adottsága révén kezdetektől fogva a mezőgazdaság jelenti a település számára a fő megélhetési forrást. Mindezek mellet azonban a dinamikusan fejlődő község az idegenforgalomtól várja a fellendülést, melyet a szépen gondozott parkjára, valamint természeti és épített látványosságaira és hagyományosan megrendezésre kerülő eseményeire alapoz. [...]

Bodrogkeresztúr a Bodrog folyó jobb partján, a Zempléni hegységnek a déli részén fekszik. A községtől mintegy hét kilométerre, délkeleti irányban emelkedik a közismert tokaji Nagy-Hegy, északkeletre pedig a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet terül el a Bodrog és a Tisza közötti mocsaras síkságon.

Az ásatásoknál feltárt leletek tanúsága szerint Bodrogkersztúr már a történelmi ókorban is lakott település lehet. A bronzkorban a község helyén öntőműhely működhetett. A községtől nyugatra lévő Dereszla-domb keleti lejtőjén 1918-ban bukkantak a Kr. E. 1200-as évekből származó Dereszla kincse néven ismerté vált arany ékszerekből álló leletanyagra. Ez alapján a község mint bodrogkeresztúri kultúra vonult be a hazai és nemzetközi archeológia történetébe.

A településnek a XVI. században mezővárosi rangja volt, nyomdával, saját törvénykönyvvel, pallosjoggal rendelkezett. A megélhetés alapja a szőlőtermesztés és borkultúra, valamint a borkereskedelem volt.

A település az Észak- és Dél-Európát összekötő kereskedelmi útvonal fontos állomása volt. Egykoron nagy számban éltek itt zsidók, ezért "Kis-Palesztinának" is nevezték. Itt zajlott az 1848-49-es szabadságharc egyik döntő ütközete Klapka György honvédtábornok vezetésével.
[...]

Első említése Kysfalud néven 1220-ban történik. 1317-ben már egyházi tulajdon volt, 1459-ben pedig már Tokajhoz tartozott. A törökök Kisfaludot és a környező falvakat is kifosztották és felégették. 1567-ben tértek csak vissza lakói és újra felépítették a falut.

A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt a falu újra elnéptelenedett, de nem sokkal később ismét benépesült magyarokkal, valamint szlovákokkal és ruszinokkal, akik gyorsan beolvadtak a magyar lakosságba. Az 1784-es népszámlálás adatai szerint 964 lakos volt a faluban. 1788-ban rengetegen áldozatul estek az éhínségnek, a 19. század elején pedig az éhínségen kívül járványok is pusztítottak.

A XX. században az egészségügyi állapotok javultak, a lakosságszám stabilizálódott. 1902-ben a falu körjegyzőségi székhely lett. 1950-ben egyesítették a szomszédos Szegi községgel, 1951-től a Bodrogszegi nevet viselte. 1991-ben a két település újra különvált.
[...]

A település helye a honfoglalás kora óta lakott volt. Templomát már 1201-ben említik. A települést először 1244-ben találjuk meg írásokban, amikor IV. Béla vallon (olasz) vincelléreket telepít a vidékre, hogy a tatárjárás során elpusztult szőlőültetvényeket újratelepítse. A XIII. században ők építettek kőtemplomot és kisebb erődítményt a védelmükre. A középkorban mezőváros volt. A török hódoltság idején elpusztult, de újra felépült. Ebben az időben a pálos rend birtokaként szerepel. 1739-ben a községben pestisjárvány pusztított. Bodrogolaszi az évezredes zempléni kereskedelmi és hadi út mentén mindig fontos szerepet játszott. Birtokosai közül érdemes megemlíteni a Perényieket és a Rákócziakat. A XIX. században a Lónyay család birtoka volt, ők építették a kastélyt az 1860-as években. Napjainkban is a kedvező talajú és fekvésű hegyoldalain, az összefüggő, teraszos táblában termő szőlő biztosítja a legfőbb megélhetési forrást az itt lakóknak. [...]

A térség az őskor óta lakott, területén a XIX. században újkőkori kőszerszámokat találtak. Nevét az ószláv bogatu szóból eredeztetik, ennek jelentése: gazdag. A települést 1248-ban említik először, Bogachi néven. A XIII-XIV. században a Bogácsi nemzetség birtokolta, majd 1323-tól az egri káptalan birtokába került. A török időkben elpusztult, és csak a 18. században népesült be újra. Az 1950-es évek végén a térségben zajló olajkutató-fúrások során olajat ugyan nem találtak, de egy próbafurás alkalmával 70 °C-fokú víz tört fel. Az első fürdőmedencét 1959-ben alakítottak ki. 1973-ban három újabb, majd 2000-ben két további medencével bővült a fürdő. A kénes termálvíz elsősorban mozgásszervi és ízületi betegségekre kiváló. A termálfürdő mellé egészségügyi és rekreációs központot is építettek. A fürdő környéke pár évtized alatt jelentős üdülőterületé alakult át. A Bükkalja gazdag különleges, vulkáni eredetű tufakúpokban, úgynevezett kaptárkövekben. A település határában is található egy, melyet a helyi lakosok méhészkedés során használtak. [...]

Régészei leletek bizonyítékai alapján az őskor óta lakott terület. Első írásos emléke 1093-ból származik, mely Bolok néven említi. A török támadások szinte teljesen elnéptelenítették a települést. Az újjáépítés során német telepesek érkeztek a területre. A fejlődés először a Batthány, majd a Montenuovo család irányítása alatt ment végbe. Ekkor indult fejlődésnek a ma is virágzó mezőgazdaság, ezen belül is a szőlőtermesztés. A második világháborút követő kitelepítések, majd bevándorlások révén megváltozott a település lakosainak összetétele. Ma a mezőgazdaság mellett a turizmus is meghatározó. [...]

Régészeti leletek bizonyítékai alapján már az ókorban is lakott terület volt. Maga a település történelme a Honfoglalás koráig vezethető vissza. Nevét a Bucna nemzettségről kapta. A település és környékének jelentőségét bizonyítja, hogy a XIV. században apátsági monostor épült a szőlőhegyen. A virágzó gazdaságot a török uralom szakította félbe. Az újabb fellendülés a XVIII. században kezdődött meg. A helyi magyar és szláv lakosok mellé német és zsidó nemzetiségűek telepedtek le. Mezőgazdasága révén 1782-ben mezővárosi rangra tett szert. A céhes ipar és a kereskedelem révén a XIX. századra Bonyhád a Völgységi járás központja lett.

A XX. században tovább fejlődött a város a Dominó-, és Zománctáblagyár valamint a Cipőgyár megalakulásával. A gazdaság mellet azonban kulturális fejlődés is zajlott. Bonyhádon ekkor gimnázium, tanonciskola és leány-polgári iskola is működött. A közigazgatási átszervezés értelmében Bonyhád a XX. század elején mezővárosi rangjáról nagyközségi szintre esett vissza. Fejlődését az I világháború tovább hátráltatta. A II. világháborút megelőző boldog békeidőben azonban újra fejlődhetett a vasúti teherrakodó megépítésének köszönhetően. A II. világháborút követő események azonban drámailag hatottak Bonyhádra. A németek kitelepítésével és a zsidó lakosság deportálásával a lakosság száma 7500 főre esett vissza. Gazdasági fejlődése azonban a 6-os főút kiépülésével, az oktatás átszervezésével tovább nőtt és 1977 óta újra városi ranggal bír. [...]

A település első írásos emléke a XV. századból származik. Mai nevét, Bonyhád kiegészítővel 1903-ban kapta. A török támadások következtében elnéptelenedett falut, a Fekete-erdőből érkezett német telepesek népesítették be újra. A II. világháborút követő kitelepítések révén azonban ismét megváltozott a lakosság összetétele. A kitelepítettek helyére bukovinai székelyek költöztek. [...]

A település történelme ugyan csak a XVIII. századig nyúlik vissza, területe már az őskor óta lakott volt. A XVIII-XIX. században egyre többen költöztek ki a városból a tanyára, így 1850-re kialakult egy tanyaközpont, mely 1910-ben a Szent István templom felszentelése után „Kistemplomtanya-központ” nevet kapta. A település fejlődése a mezőgazdaság és a vásártartás révén újabb lendületet vett. Az 1950-es Belügyminisztériumi rendelet értelmében - a település legsűrűbben lakott dűlője után – Bordány, lett Kistemplomtanya új neve. A település ekkor vált önálló községgé. [...]

A település nevének eredetére több magyarázat is szolgál. Bizonyos azonban, hogy első írásos emléke 1356-ból Óborgáta néven említi. A török hódoltság alatt sem néptelenedett el, ám lakosságának összetétele és száma folyamatosan változott. A XVIII. századra stabilizálódni látszott a helyzet, mikor is megindult a szőlőtermelés és megszületett az írott hegyközségi törvény. Mára a szőlőtermelés mellett egyenrangú bevételi forrás az idegenforgalom. 1964-ben ugyanis 47ºC-os gyógyvizet találtak a településen. [...]