A település már az emberiség őskorában is lakott volt. Az ásatások során felszínre került bronzkori leletek a budapesti Nemzeti Múzeumban és a londoni British Múzeumban is megtalálhatóak.

A honfoglalás idején hunok, avarok és szláv népek keveredve éltek itt. Egykoron a község határában hatalmas és háborítatlan ősi erdőségek voltak, melyben a legenda szerint Szent István király is örömmel vadászgatott. A szájhagyomány szerint később Kun László király töltötte itt szívesen idejét vitézeivel. Az erdőben sok medve tanyázott. Ordításuktól hangos volt a vadon. Bömbölésük lehallatszott a faluba, amely akkor még csak néhány házból állott. Innen eredeztetik a község nevét is, ami előbb Medveszó, majd Mediaszó, végül Megyaszó lett. A település címerében is egy két lábon álló, szájában dudát tartó medve látható. Egy másik feltételezés szerint a település nevét a mély és a völgy (aszó) szavak összetételéből származtatják. 1656-ban a falut a törökök pusztították el. A Bocskai szabadságharc idejében már jelentős település volt. A fejedelem az 1600-as évek elején hajdúkat telepített a községbe. 1713-ban földrengés, 1750-ben pedig tűzvész pusztított a faluban, de mindig újraépítették.
A
falu északi részén álla Baksi halom, mely egy népvándorlás kori sírhely. A község határának legnevezetesebb része a híres Csákó bánya, amelyben ma már fejtés nem folyik. A nevét a hely alakjáról kapta. Leghíresebb képződményei, a megkövesedett fák, más néven faopálok. A környéki dombokon, szántókon különösen gyakran bukkan fel a több millió éves növénymaradványokat konzerváló faopál, illetve a tej-, üveg-, nemes-, és jáspisopál. A Megyaszó melletti lelőhely védetté nyilvánítását az elszaporodott üzleti célú gyűjtés megakadályozása tette szükségessé.

www.megyaszo.hu

Információk

Régió: Észak-Magyarország

Terület: 53,42 km2

Népesség: 3 118 fő

Népsürűség: 58,37 fő/km2 (2001)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 48.18588º

Long.: 21.04935º

Irányítószám: 3718

Körzetszám: (+36) 47

Látnivalók

Római katolikus templom

Református templom

Községi múzeum

Mátyás-fej (szobor)

Harkányi-kastély és kastélypark

Tájház

Parasztházak

Tátorjános

Harangodi-lapály

Csákó bánya

Borvidék települései

Ajánló 
Megyaszó - Bükki borvidék
RovattámogatónkUniWEB Plus Kft. 
Programajánló 
TÖLTÖTT KÁPOSZTA FESZTIVÁL
Fesztivál
Cím: 3908 Rátka, Iskola tér 2.
Dátum: 2012-05-18 - 2012-05-20
XI. IVÓ NAP
Gasztronómiai rendezvény
Cím: 3881 Abaújszántó,
Dátum: 2012-05-19
Időpont: 14:00 órától
I. Érmelléki Pincefesztivál
Fesztivál
Helyszín: Padalja-pincesor
Cím: Bihardiószeg (románul Diosig) - ROMÁNIA,
Dátum: 2012-05-20
Időpont: 10:00 - 20:00 óráig
A világ borai, a bor világa tematikus borkóstoló mesterkurzus - CHARDONNAY
Tematikus kóstoló
Helyszín: Hotel Lycium****
Cím: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.
Dátum: 2012-05-24
Időpont: 18:00 órától
DOBOGÓ PINCÉSZET BORVACSORÁJA AZ OROSZLÁNOS BORVENDÉGLŐBEN
Borvacsora
Helyszín: Oroszlános Borvendéglő
Cím: 3907 Tállya, Rákóczi út 23.
Dátum: 2012-05-25
Időpont: 18:00 órától
XVIII. PÜNKÖSDI NYITOTT PINCÉK PALKONYÁN
Nyitott pince
Helyszín: több helyszínen
Cím: 7771 Palkonya,
Dátum: 2012-05-27
Időpont: 9:30 órától
Pünkösdi Borbál
Bál
Helyszín: Polgár Bortrezor
Cím: 7773 Villány, Arany János u. 7.
Dátum: 2012-05-27
Időpont: 19:00 órától
XV. NEMZETKÖZIK KÁDÁRNAP
Rendezvény
Helyszín: Sportpálya
Cím: Erdőbénye,
Dátum: 2012-05-28
TOKAJI BOROK FESZTIVÁLJA
Fesztivál
Cím: Tokaj,
Dátum: 2012-06-01 - 2012-06-03
III. TOKAJI BORKÖRÚT
Borkóstoló
Cím: Tokaj,
Dátum: 2012-06-02
Ki-kicsoda? 
Majoros László, ifj.

Majoros László, ifj.

Borvidék:
Tokaji borvidék

Deé János

Deé János

Borvidék:
Pannonhalmi borvidék

Péter Róbert

Péter Róbert

Borvidék:
Tokaji borvidék

Szabó Zoltán

Szabó Zoltán

Borvidék:
Villányi borvidék

Dula Bence, Dr.

Dula Bence, Dr.

Borvidék:
Egri borvidék

Receptklub 

FORRALT BOR
pikáns recept, ahogyan mi szeretjük

FORRALT BOR

Jócskán eljött a borongós, sötét, hideg napok és a vásárok ideje. Mi más deríthet minket jobb kedvre ebben a szomorkás időben, ha nem egy pohár meleg, fűszeres forralt bor? A forralt borban az a jó, hogy tradíciója és szezonjellege ellenére számos helyen fogyasztható: kortyolhatjuk egyedül, forró fürdőzés közben, takaró alatt a meleg szobában, baráti társasággal, párunkkal a karácsonyi vásáron a sült kolbász mellé vagy síelés közben pihenésképp.

A forralt bor megfoghatatlan kategória. A népi hagyományok, az ősi receptek, a tájanként eltérő szokások és nevek alapján csupán egyet állíthatunk biztosan. Mindegyik meleg, és mindegyikben van bor.

[...]
Lexikon 
Kékoportó

Kékoportó

Kadarka

Kadarka

Berry

Vörös és fehér francia borok neve St-Armand, Mouron és Sancerre vidékéről.