Csersav
Cserszegi Fűszeres

Származás: Magyarország.

Tőke: Középerős növekedésű, kevés számú, hosszú ízközű vesszőt nevel.

Fürt: Középnagy, vállas, kúpos, középtömött. Korai érésű fajtahibrid.

Bor: Illatos, sajátosan fűszeres zamatú, élénk savtartalmú.

Elterjedés: Csongrádi, Hajós-Bajai, Kunsági, Etyek-Budai, Balatonfelvidéki, Zalai borvidékek.

Cserzőanyag
Csiger (lőre)
Csin
Csobolyó
Csöbör (cseber)
Csömöszöl
Csuma
Csutora

Ki-kicsoda

Árvay Angelika
Árvay Angelika A családjának mindig is volt kis darabnyi szőlője (az első 450 tőkét nászajándékba kapták a szülei), így már gyerekként is sokat dolgozott a területeken. Nem volt könnyű munka, így eleinte nem tiltakozott, amikor édesapja igyekezett más pályára irányítani,
Blum János
Blum János 1970-es évek elején édesapjával kezdett el borral foglalkozni. Ekkor még egy pincével rendelkeztek a villánykövesdi pincesoron, ahová már az 1980-as évek elején kisebb csoportokat fogadtak. Igaz, ebben az időben még csak fennállókádakhoz támaszkodva,